Életem történetének a folytatása...

Szóval a kamaszévek...
Kb 13-14 éves lehettem mikor megjött az első vérzésem. Kb fél évig minden normálisan működött,majd jöttek a gondok..nem akart megjönni a vérzésem..volt hogy fél évig nem volt,és mikor megjött akkor hetekig tartott,fájdalmakkal "fűszerezve".
Anyukám elvitt nőgyógyászhoz,ahol az UH alapján PCO-ra gondolt az orvos és azzal is lettem diagnosztizálva. Kaptam fogamzásgátlót amit 10évig szedtem is. Azzal rendeződött a vérzésem. Félévente jártam ellenőrzésekre,több nőgyógyásznál is voltam. Az összes közül egy vetette fel azt az ötletet hogy ez nem PCO.
Persze le is hurrogták a többiek.
Szóval úgy éltem,hogy nekem PCO-m van és a lelkem mélyén kezdtem felkészülni arra,hogy nekem nagyon nehezen lesz kisbabám.
Itt jönne a felvetés,hogy hormonsoros vérvétel?? Esetleg cukor-és inzulinterhelés??? - a válaszom SEMMI!!

Teltek múltak az évek,leérettségiztem..elmentem egészségügyi iskolába és csecsemő-és gyermekápoló lettem.

De az állítólagos PCO-val senki nem foglalkozott.
A kórházban ahol dolgoztam,három havonta megnézettem az hormonjaimat. Azokkal semmi gond nem volt,persze orvoshoz hiába mentem vele,mert az első reakció az volt hogy fogyjak le.
(ja a súlyommal gyerekkorom óta küzdök,mindig súlyfelesleggel szenvedtem)

Az évek folyamán voltak szerelmeim,kapcsolataim. De ezek igazából említésre sem méltóak...egy talán igen..de erről később.

2011.február 26-án összejöttem egy fiúval aki végül a férjem lett.
Ő kiköltözött Németországba és én 2012.január 5én kiköltöztem utána. Azóta is itt élünk.
Az esküvőnk 2012.szeptember 8án volt. Életünk egyik legszebb napja. Innentől kezdve próbálkozunk azzal hogy kisbabánk legyen. Sajnos sikertelenül.